Magamról


Nyugat-Magyarország - Dunántúl címmel nyitottam meg a nyolcadik blogomat, melyen az egész Dunántúlról lesznek, illetve már láthatóak képek, az ebben az országrészben tett eddigi utazásainkról, kirándulásunkról...

Azért nyitottam ezt az újabb blogot, mert Magyarország mindegyik tájegysége rendelkezik már saját bloggal, csak a nyugati tájak még nem.

Garai János szobra
Szekszárdon, velem

A Dunántúl területén elhelyezkedő Budai-hegység, Pilis, Visegrádi-hegység, Gerecse és a Dunakanyar túrázós képei továbbra is saját helyükön, csak a "Pilisjárók" blogomon lesznek láthatóak, mert ez hatalmas képanyag, ezért az ott láthatóakat nem másolom ide át, illetve az ezután következők sem lesznek itt.
Valamint a szülőfalumon, Mözsön készült képek is csak a "Mözsi séta" blogomon tekinthetők meg ezután is, illetve olyan bejegyzések, melyek szorosan kapcsolódnak Mözshöz és a mözsiekhez, azok sem lesznek itt, hanem saját helyükön láthatóak, ahogy eddig is.

A Hősök Kapuja Veszprémben

Viszont láthatóak dunántúli falvak, városok, várak, romok, szép tájak... és néhány Budapest budai oldalán elhelyezkedő szép látnivaló, amerre eddig jártunk, és melyek kedvesek számomra. 
A "Pilisjárók", a "Mözsi séta" és a "Dél-Magyarország" blogomról is másolok át ide régebbi képsorozatokat, melyek szerintem igazán idevalók, és hűen mutatják be a Dunántúlt, még ha csak dióhéjban is.

Magamról csak annyit mondanék: Szekszárdon születtem, Óbudán élek a férjemmel, egy felnőtt lányunk van. Szeretünk kirándulni, sokat fényképezni, ha mód van rá szívesen utazunk Nagy-Magyarország távolabbi vidékeire is. Szeretem a szép hímzéseket, kézimunkákat, szívesen készítem is ezeket, hobbim még a képeslapgyűjtés.

A zsámbéki romtemplom

Elektronikus levélben itt vagyok elérhető: katalin595@gmail.com

(c) Nyugat-Magyarorszg - Dunántúl - Az oldalon szereplő írásaim és képeim bárminemű felhasználásához kérje előzetes engedélyemet.


Jó böngészést és szórakozást kívánok mindenkinek, aki erre az oldalra vetődik!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése