Pomáz több szempontból is kedves a számomra, itt éltek a Nagyszüleim, itt született Édesapám... De gyönyörű fekvése és csodálatos tájai miatt is nagyon szeretem, jó kiindulópontja különböző kirándulásoknak, túráknak. A pomázi séta alkalmával most ellátogatunk a Teleki-Wattay kastélyba, megnézzük a templomokat, a világháborús emlékművet, Honalapítási emlékművet, a Kő-hegy látképét, és megcsodálhatjuk a város panorámáját a település felett lévő Magyar Várból....
A felvételek 2006. és 2012. között készültek.
A Teleki-Wattay kastély
Édesapám a kastély szomszédságában lakott és együtt járt elemi iskolába a kastély akkori tulajdonosának fiával. Többször járt a kastélyban, amikor együtt játszottak a gróf úr Gábor nevű kisfiával. A családtól a II. világháború után vették el a kastélyt, a szocializmus idején gyermek javító-nevelő intézetként működött, állapota leromlott. Felújítása csak 2004 - 2007 között történt meg. Jelenleg kastélyszállóként működik, étteremmel, konferencia-központtal. Itt működik a Teleki-Wattay Művészeti Iskola is.
 |
| Az 1771-ben épült Teleki-Wattay kastély |
 |
| A kastély előtti park |
 |
| Szépen felújított kandeláber |
 |
| Feljárat a kastélyhoz - előtte az éppen nem működő szökőkút |
 |
| Édesapámmal a kastély udvarán |
 |
| A kastély panorámája |
 |
| Az építtető Wattay család címere |
.jpg) |
| A kastély oldalnézetből |
 |
| Parkrészlet |
 |
| 2009. júniusában, Trianon emléknapján avatták fel a kastély kertjében Wass Albert szobrát |
 |
| A kastély oldala és a játszótér Wass Albert szobrától nézve |
 |
| Az iskola látképe a Magyar Várból nézve |
 |
| Az iskola és a város egy részének látképe, ugyanonnan. A háttérben Szentendre látszik. |
A református templom és a világháborús emlékmű
 |
| A XIX. század elején klasszicista stílusban épült református templom |
 |
| A világháborús emlékmű, háttérben a református templom a pomázi Hősök terén |
 |
A honvéd emlékmű szemből. A szobor alkotója Jankovics Gyula, aki a budapesti
Szent Gellért szobrot is készítette. |
 |
| Az áldozatok nevei az emlékmű oldalán |
A katolikus templom
A templom falán lévő táblán a következőt olvashatjuk:
"Épült 1763-1770-ig, XIII. és XIV. Kelemen római pápák és Mária
Terézia magyar király uralkodása alatt, Koller Ignácz veszprémi püspök
pomázi tizedéből, a vármegye hozzájárulásával, és az ősrégi középkori
rom. kath. templom romjainak felhasználásával Kománovits Mihály első
pomázi plébános idejében.
Renov. 1898-1902. - 914 - 950"
 |
| A barokk stílusú Szent István király plébániatemplom |
 |
| A homlokzati rész alulnézetből |
 |
| Tábla a templom falán |
 |
| A templombelső |
 |
| Az oltár és a Szent Istvánt ábrázoló oltárkép |
 |
| Freskórészletek |
 |
| A templom hátsó részének mennyezeti freskója |
 |
| A templom oldalfala |
 |
| A Németországba kitelepített katolikus németek emlékére |
 |
| A karzat |
 |
| A Szent Család szobrai |
 |
| Szenteltvíztartó |
A Szerb ortodox templom
 |
| A görögkeleti szerb templom, melyet Szent György tiszteletére emeltek |
 |
| A templomot ódon, magas kőfal veszi körül |
 |
| A templom oldalnézetből |
 |
| Sárkányölő Szent György, a templom falán |
Pomáz és a Kő-hegy látképe, a Honalapítási emlékmű, a temető és környéke
 |
| Pomáz egy kis részének látképe, háttérben a Kő-hegy látszik |
 |
| A Kő-hegy látképe a város széléről |
 |
| A Honalapítási emlékmű a Klissza-dombon, háttérben a Kő-hegy |
 |
| A Honalapítási emlékmű Árpád-kori templom alakját formázza |
 |
| 1996-ban épült, Csete György tervei alapján |
 |
| Az emlékmű melletti emléktábla |
 |
| Az emlékmű környezete, a háttérben Szentendre látszik |
 |
| Egy 2012. novemberi pomázi látogatás során ismét ellátogattunk az emlékműhöz és a temetőbe is.... |
 |
| Emlékkövek az emlékmű két oldalán |
 |
| Az emlékmű belseje - Mária a kis Jézussal |
 |
| Kilátás Szentendre felé |
 |
| Édesapámmal |
 |
| Az ősz gyönyörű színei, szintén az emlékmű környékén |
 |
| Temető részletek - a régi temető |
 |
| Stációk az út két oldalán |
 |
| Részlet az új temetőből |
 |
| A Luppa-Mandics mauzóleum. A Luppa család az egyik leggazdagabb pomázi szerb család volt. Bizánci
stílusban épült mauzóleumuk a település határában, a Klissza-dombon áll, az új temetővel szemben. |
 |
| A mauzóleum kicsit távolabbról |
 |
Végezetül egy szép régi képeslap, mely a kastéllyal szemközt álló egykori Wattay-lakot ábrázolja.
Nagyszüleim itt laktak... |
A pomázi sétákhoz kapcsolódó összes bejegyzés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése